SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

November végéig tart a Nyugdíjas Ősz az Állatkertben - Kedvezmények és programok várják a szépkorúakat

Családinet [cikkei] - 2023-11-24
Végéhez közeledik a Nyugdíjas Ősz az Állatkertben, de közel egy hét még van belőle, így most még lehet élni a szépkorúaknak kínált extra kedvezményekkel, és persze a kapcsolódó programok is várják a nyugdíjasokat.
November végéig tart a Nyugdíjas Ősz az Állatkertben - Kedvezmények és programok várják a szépkorúakat

Október elején indult és egészen november 30-ig tart a Nyugdíjas Ősz a Fővárosi Állat- és Növénykertben, melynek ideje alatt extra kedvezményekkel és programokkal várják a szépkorúakat. Jövő hét csütörtökig tehát még élhetnek a nyugdíjasok a lehetőséggel, ideértve természetesen a mostani hétvégét is.

A Nyugdíjas Ősz ideje alatt a szokásos szenior jegynél is kedvezményesebb áron (2000 forintos belépőjeggyel) látogathatják a szépkorúak a Budapesti Állatkertet. A kedvezményt minden 65 éven felüli (nyugdíjas jogviszonytól függetlenül), illetve minden nyugdíjas-igazolással rendelkező (életkortól függetlenül) látogató igénybe veheti. Az Állatkertben működő vendéglátóhelyek ebben az időszakban ugyancsak kedvezményekkel várják az időseket.

A Nyugdíjas Őszhöz kapcsolódóan a Szavannaházban szerdánként és szombatonként 11 órakor az orrszarvúakat, 13 órakor pedig a zsiráfokat bemutató programmal, a Varázshegyben pedig szombatonként és vasárnaponként 11.30-tól a Nagyszikla titkairól, 13.30-tól pedig hidegvérű társainkról szóló vezetéssel kedveskednek a nagyközönségnek a kert szakemberei.

A Budapesti Állatkertben csaknem negyedszázados hagyománya van a szépkorúak számára meghirdetett kedvezményes őszi időszaknak. Kezdetben Nyugdíjas Hétnek hívták, mert csak egy-egy hétig, majd 2007-ben már egy egész hónapon át tartott. Az októbert és novembert is magába foglaló Nyugdíjas Őszt 2008 óta hirdeti meg évről évre a városligeti intézmény.

A Nyugdíjas Ősz ideje alatt kínált kedvezmények és programok az Állatkert hivatalos honlapján is olvashatók: https://zoobudapest.com/tervezz-velunk/programtervezo/programnaptar/2023-10-01-nyugdijas-osz-2023

Nyitókép: Facebook / Fővárosi Állat- és Növénykert

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja